Mézek

A háziméhek (Apis mellifera) a virágok nektárjából és mézharmatjából gyűjtik a méz alapanyagát az előgyomrukba. Ott gyomornedveikkel keveredve vegyileg alakítják át. Az így kialakult a híg, magas víztartalmú mézet a kaptár hatszögletű lépsejtjeiben tartalék táplálékként raktározzák el. A kaptárban dolgozó méhek a szárnyukkal keltett légárammal párologtatják el a felesleges vizet, s teszik sűrűbbé, tartósabbá a mézet. A tömény mézben nem képesek az élesztők és a mikroorganizmusok elszaporodni, így ez a cukros oldat nem romlik meg. Egy évad alatt a tél átvészeléséhez szükséges mennyiség többszörösét is képesek begyűjteni.

Az ember a mézet az ősi időktől fogva gyűjtötte és eleinte mint csemegét, később mint fontos táplálékot, végül mint gyógyterméket használta, illetve használja. Mai ismereteink alapján a méz közel 70-féle gyógy-, és fiziológiai hatással bír. A méz kiváló szénhidrátforrás, mely gazdag ásványi anyagokban, tartalmaz vitaminokat, s szerves savakat, illóolajokat és fontos enzimeket. Találhatók még benne aminosavak, fehérjék és egyéb bioaktív anyagok. 81%-ban főleg monoszacharid cukrot tartalmaz. 22 féle makro-, és mikroelem található benne. Elsősorban C-, és B-vitamin, folsav és nikotinsav a leglényegesebb vitamintartalma. Rendkívül magas az enzimtartalma is, és ez okozza a jelentős antibiotikus sajátosságát. Az enzim tartalma adja a legértékesebb részét a méznek! Sajnos 40 °C hőmérsékleten megindul a lebomlásuk. A lépes mézben lévő viasz és propolisz fokozza a méz hatékonyságát nyálkahártya-gyulladások, illetve immungyengeség esetén.

Legjelentősebb felhasználási köre: szívbetegségek (szívgyengeség), gyomorhurut, légcsőhurut, endokrin-mirigy bántalmak (elégtelenség), sebek kezelése. Ellenjavallt: cukorbetegség, pajzsmirigy-túltengés, az agyalapi mirigy túlműködése, allergia és gyomorsav-túltengés esetén.

 

Hársméz                                                                                                                                             Ár: 1800 Ft/db, 2800 Ft/db

Összetétel: 100% hársméz

Nettó tömeg: 500 g, 1000 g

Származási hely: Ócsa

A sárgás, sárgásbarna árnyalatú hársméz jellegzetes erős illatú és rendkívül zamatos; tulajdonképpen a legfűszeresebb ízű mézfajtánk. Farnezol tartalma miatt idegnyugtató hatású, különösen ajánlott az álmatlanság ellen, valamint a lázas betegségek enyhítésére. Kolin tartalmának köszönhetően gátolja az érelmeszesedést és a zsírlerakódást is. Nagyszerű köhögéscsillapító, hörghurut ellen és görcsoldóként is használhatjuk.

 

Akácméz                                                                                                              Ár: 1800 Ft/db, 2800 Ft/db

Összetétel: 100% akácméz

Nettó tömeg: 500 g, 1000 g

Származási hely: Ócsa

Az egyik legismertebb és egyben legkeresettebb magyarországi fajtaméz a víztiszta, halványsárga, néha enyhén zöldes árnyalatú akácméz. A jellegzetes akácvirág illatú méz íze egyáltalán nem domináns, sőt inkább lágy és édes, enyhén savas. Magas gyümölcscukor tartalma miatt a világ legkevésbé kristályosodó mézeinek egyike (vagyis sokáig folyékony marad). Kitűnő természetes édesítőszer.

  

Repceméz                                                                                                           Ár: 1500 Ft/db, 2500 Ft/db

Összetétel: 100% repce krémméz

Nettó tömeg: 500 g, 1000 g

Származási hely: Ócsa

A sárga színű, enyhe zamatú, repceméz a legmagysabb szőlőcukor tartalmú fajtaméz ami már a pörgetés után 1-2 héten belül kristályosodik. Ez a folyamat nagyban növeli eme méz fajta élvezeti értékét: az eredménye ugyanis egy kristályosan fehér színű, zsírszerű és kellemes szőlőcukor ízű méz. Mivel a repceméz kevésbé savas méz, gyakran javasolják gyomorsavtúltengés esetén napi egy-egy kanálnyi adag elfogyasztását. Magas vastartalma miatt, vérszegénység ellen ajánlott. Kiváló kávéízesítő.

  

Gesztenyeméz                                                                                                                                  Ár: 1800 Ft/db, 2800 Ft/db

Összetétel: 100% gesztenyeméz

Nettó tömeg: 500 g, 1000 g

Származási hely: Ócsa

A borostyánsárgától a sötétbarnáig terjed a gyorsan és finoman kristályosodó gesztenyeméz színe. Jellegzetes, kesernyés ízű fajtaméz, mely virágmézeink közül a legmagasabb ásványi anyag tartalommal rendelkezik. Vérszegénység, kimerültség és étvágytalanság esetén, valamint értisztító hatása miatt viszértágulatok mérséklésére ajánlják. Rendszeres fogyasztása csökkenti a trombózis kialakulásának veszélyét. Sütéshez-főzéshez a kesernyés íze miatt nem szokták felhasználni.

  

Erdeiméz                                                                                                                                            Ár: 1800 Ft/db, 2800 Ft/db

Összetétel: 100% erdeiméz

Nettó tömeg: 500 g, 1000 g

Származási hely: Ócsa

Kimagasló ásványianyag tartalmú méz. Magas a vas-, a cink-, a mangántartalma.Légúttisztító és idegnyugtató hatása ismert.

 

Fenyőméz                                                                                                                                           Ár: 1800 Ft/db, 2800 Ft/db

Összetétel: 100% fenyőméz

Nettó tömeg: 500 g, 1000 g

Származási hely: Ócsa

Kimagasló ásványianyag tartalmú méz. Magas a vas-, a cink-, a mangántartalma.Légúttisztító és idegnyugtató hatása ismert.

  

Lépesméz                                                                                                                                             Ár: 1800 Ft/db, 2800 Ft/db

Összetétel: 100% akácméz, lép

Nettó tömeg: 500 g, 1000 g

Származási hely: Ócsa

  

Selyemfűméz                                                                                                      Ár: 1800 Ft/db, 2800 Ft/db

Összetétel: 100% selyemfűméz

Nettó tömeg: 500 g, 1000 g

Származási hely: Ócsa

Igazi Hungaricum: a selyemkóró, vagyis vaddohány méze erős illatú, akárcsak hússzínű virágai. Íze rendkivül intenzív, szinte fűszeres. Az egészen világos színű méz megfelelő tárolási körülmények között csupán néhány éves korában kristályosodik ki. A legtöbb vaddohány hazánkban az Alföldön terem. Mivel vadnövény, biztosak lehetünk benne, hogy mentes a káros anyagoktól. A második leghatásosabb gyulladás-csökkentő mézfajta. Rendkívüli íze miatt ajánlott önmagában, nyers ételek mellé fogyasztani.Enyhén vérnyomáscsökkentő hatású, a gyomorsavat közömbösíti.

  

Facéliaméz                                                                                                         Ár: 1800 Ft/db, 2800 Ft/db

Összetétel: 100% facéliaméz

Nettó tömeg: 500 g, 1000 g

Származási hely: Ócsa

A legédesebb méz. Immunerősítő hatása ismert.


Virágméz                                                                                                                Ár: 1800 Ft/db, 2800 Ft/db

Összetétel: 100% vegyes virágméz

Nettó tömeg: 500 g, 1000 g

Származási hely: Ócsa

A vegyes virágméz nem önálló fajtaméz, összetétele , színe és íze a méhek által látogatott növények sokféleségéből adódóan rendkívül eltérő lehet. Jellemző rájuk a gyors kristályosodás. A vegyes virágmézek a fajtamézekhez hasonlóan kiváló hatással vannak egészségünkre.Olcsóbb áruk miatt elsősorban sütéshez-főzéshez és tea ízesítésre használják őket. A legértékesebb mézek a vegyes mézek, mivel a különféle növényekrõl származó nektárok révén a méz egészségre gykorolt hatásainak területe is kiszélesedik. Erősíti a szervezet védekezõ rendszerét.

 

Gesztenyeméz                                                                                                                                        Ár: 1500 Ft/db

 

Összetétel: 100% gesztenyeméz

Nettó tömeg: 250 g

Származási hely: Ásotthalom

A borostyánsárgától a sötétbarnáig terjed a gyorsan és finoman kristályosodó gesztenyeméz színe. Jellegzetes, kesernyés ízű fajtaméz, mely virágmézeink közül a legmagasabb ásványi anyag tartalommal rendelkezik. Vérszegénység, kimerültség és étvágytalanság esetén, valamint értisztító hatása miatt viszértágulatok mérséklésére ajánlják. Rendszeres fogyasztása csökkenti a trombózis kialakulásának veszélyét. Sütéshez-főzéshez a kesernyés íze miatt nem szokták felhasználni.

 

Repceméz                                                                                                                                   Ár:1200 Ft/db

 

Összetétel: 100% repceméz

Nettó tömeg: 250 g

Származási hely: Ásotthalom

A sárga színű, enyhe zamatú, repceméz a legmagysabb szőlőcukor tartalmú fajtaméz ami már a pörgetés után 1-2 héten belül kristályosodik. Ez a folyamat nagyban növeli eme méz fajta élvezeti értékét: az eredménye ugyanis egy kristályosan fehér színű, zsírszerű és kellemes szőlőcukor ízű méz (a gyerekek kedvence). Mivel a repceméz kevésbé savas méz, gyakran javasolják gyomorsavtúltengés esetén napi egy-egy kanálnyi adag elfogyasztását. Magas vastartalma miatt, vérszegénység ellen ajánlott. 

 

Bodzacsoda                                                                                                          Ár: 2500 Ft

Összetevők: akácméz, bodzavirág

Nettó tömeg: 400 g

Származási hely: Sátoraljaújhely

A bodzavirág téli meghűlés esetén kiváló gyógyszernek bizonyult. Köhögést csillapító, vértisztító, enyhe hashajtó.

 

Levendulás akácméz                                                                                         Ár: 2500 Ft

Összetevők: akácméz, levendulaszál

Nettó tömeg: 400 g

Származási hely: Sátoraljaújhely

A levendulában már régen felismerték, hogy nemcsak a testi fájdalmak hatékony gyógyítója, hanem a zaklatott lelkiállapotokra is jótékony hatással van.

Levendula hatásai: Nyugtató, görcsoldó, fájdalomcsillapító, lázcsillapító, szíverősítő, féregűző.

 

Pikáns mézes csemege.

                                                                                            

 

Propolisz tinktúra                                                                                                                            Ár: 990Ft/db

Származás: Ócsa

Alkoholos oldat, használható külsőleg-belsőleg. Főként antibakteriális, gomba-, illetve vírusölő, valamint gyulladásgátló hatása ismert. Fokozza a sejtlégzést, daganatellenes, fájdalomcsillapító, növeli a sugártűrő képességet, semlegesíti a mérgeket, vérnyomáscsökkentő, élénkítő hatású, növeli a szervezet ellenálló képességét. Ajánlott napi adagja felnőtteknek 5 csepp tinktúra.

Virágpor                                                                                                                                          Ár: 1200Ft/db

Nettó tömeg: 100 g

Származás: Ócsa

A virágpor teszi lehetővé a méhek szaporodását. A méh petéből kelő alakja, az álca (lárva) táplálékát a fiatal dajkaméhek termelik garatmirigyük segítségével, amit a virágpor hoz működésbe. A méhálca táplálékában minden fejlődéshez szükséges anyag benne kell legyen, ennek forrása is a virágpor. A virágpor ásványi anyagok közül leginkább káliumot és foszfort tartalmaz. Jelentős az élethez nélkülözhetetlen fehérjetartalma. Vitamintartalma is bőséges, ám függ attól, hogy milyen virágról származik; ajánlott sokszínű, sokfajta virágport fogyasztani: a változatos virágportól a méhek sokkal hosszabb életűek.

Fogyasztani naponta érdemes, ajánlott adagja 1 kiskanál. Akinek furcsa az íze, az naponta többször, nem forró teába kis adagokban keverheti, vagy egy kanál mézzel könnyebben fogyasztható.

 

stelazsibolt.hu 2017 minden jog fenntartva